Browsing by Author "Birkás Antal"
Now showing 1 - 7 of 7
Results Per Page
Sort Options
- ItemOpen AccessÁllam és egyház kapcsolata az Európai Unió országaiban: modellek, alternatívák [kézirat](Patrocinium Kiadó, 2017) Birkás Antal; Nemzetközi Kapcsolatok és Társadalomtudományok Intézete; Társadalomtudományok és Regionális Tanulmányok Tanszék; KRE – Állam- és Jogtudományi KarKönyvemben – amely elsősorban a lelkész és jogász, valamint nemzetközi kapcsolatok szakos hallgatóknak a felkészülését hivatott segíteni – állam és egyház kapcsolatának viszonyait elemzem, illetve mutatom be. Itt és most arról írok, hogy a 21. század elején milyen viszonyokat, nemzeti sajátosságokat találunk Európa északi felén (azaz az általam vizsgált Skandináv országokban: Svédországban, Finnországban és Dániában), valamint a különböző modellekhez kapcsolódó délebbre eső országokban (az államegyházi modell esetében Görögországban, a radikális elválasztás modelljének esetében Franciaországban, a kapcsolódó modellnél Németországban, az együttműködő elválasztás modelljének esetében Olaszországban). Az elemzési sorból természetesen a most átalakulóban lévő Magyarország sem maradhat ki.
- ItemOpen AccessFejlemények az üldözött keresztények védelme érdekében – ébredő lelkiismeret az Egyesült Királyságban: a Truro-jelentés [kézirat](Háttér Kiadó, 2019) Birkás Antal; Nemzetközi Kapcsolatok és Társadalomtudományok Intézete; Társadalomtudományok és Regionális Tanulmányok Tanszék; KRE – Állam- és Jogtudományi Kar
- ItemOpen AccessLuther és Kálvin politikai filozófiai nézetei [kézirat](Luther Kiadó, 2010) Birkás Antal; Nemzetközi Kapcsolatok és Társadalomtudományok Intézete; Társadalomtudományok és Regionális Tanulmányok Tanszék; KRE – Állam- és Jogtudományi KarA könyv alapvetően három nagy részre osztható. Az első, rövid felvezető részt (amely Luther és Kálvin korával, illetve magával a reformációval foglalkozik) követi a második nagy rész. E második nagy fejezetben – könyvem központi részében – a két reformátor jogfilozófiai és politikai filozófiai nézeteit vizsgálom, 11 dimenzió mentén szemügyre véve azokat. Míg a harmadik fejezetben a két nagy reformátor nézeteinek „utóéletét”, az élet különböző dimenzióiban megmutatkozó hatásukat elemzem.
- ItemOpen AccessLuther felfogásának 20. századi kritikája - Karl Barh felfogása(Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, 2022) Birkás Antal; Nemzetközi Kapcsolatok és Társadalomtudományok Intézete; Társadalomtudományok és Regionális Tanulmányok Tanszék; KRE – Állam- és Jogtudományi Kar
- ItemOpen AccessLuther Márton [In: Magyar Politikai Enciklopédia](Mathias Corvinus Collegium - Tihanyi Alapítvány, 2020) Birkás Antal; Nemzetközi Kapcsolatok és Társadalomtudományok Intézete; Társadalomtudományok és Regionális Tanulmányok Tanszék; KRE – Állam- és Jogtudományi Kar
- ItemOpen AccessMai egyházfinanszírozási modellek és gyakorlatok Németországban és Olaszországban(MNC Magyar Népfőiskolai Collegium, 2025) Birkás Antal; Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézet; Nemzetközi Tanulmányok Tanszék; KRE - Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
- ItemOpen AccessOrdass Lajos élete, teológiája és a politika(J. Selye University, 2026) Birkás Antal; Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézet; Nemzetközi Tanulmányok Tanszék; KRE - Bölcsészet- és Társadalomtudományi KarThe essay presents the life and thoughts of Lajos Ordass, a Lutheran bishop who considered loyalty to the redeeming Christ as his highest standard throughout his career, even in difficult decisions. This remained true even when it meant suffering for him. The paper traces the bishop’s journey from his beginnings in Bácska to becoming a church leader, showing how his theology and worldview were shaped by his foreign studies, the Lutheran heritage, and personal faith. Special emphasis is placed on the international network/relations that provided him with intellectual perspective, moral strength, and practical knowledge for resisting the dictatorship. The study also details the struggles around the nationalization of schools and his eventual condemnation. Bishop Ordass’s life serves as an example that bearing witness to Christ is measured by faithfulness—even when it comes at the cost of marginalization and suffering.